2016. június 15., szerda

Kilencedik rész

Sajnálom de ebben rengeteg számnév van és muszáj volt meglopnom az FOB-t ezzel a számmal.Imádom,odáig vagyok érte,a szám címe ugye a my song what you did in the dark.Hát én nagyon szeretem.

Ide is leírom,költözés miatt lehet egy ideig nem tudom olyan ütemben hozni a részeket mint eddig,de valahogy majd megoldom,lehe rövidebbet hozok és akkor megtudom oldani valahogy! :D
Sajnálom ezt a részt,nem lett olyan semmilyen se,olyan lagymatag,csak muszáj ez mivel ebből fog kialakulni amit megterveztem :( megígérem a következő izgibb lesz:D jó olvasást!♥

--------------------------------------------------------------------------------------


  -És az enyém.-mondtam és bement az ajtón majd behúztam a kis bőröndöm.
  -Gondoltam velünk alszol,úgyis rég találkozunk.-biggyesztette le az ajkait Zayn.
  -Most sajnos nem,majd máskor. Nem hagyom egyedül Harryt ha már elhívtam. Amúgy is ha rajtatok múlna ma lerészegednék.-nevettem.
  -Az biztos,biztos le fogsz.-mondta Zayn vigyorogva.
  -Jaj hagyj...-mondtam de ismerős hangot hallottam meg a folyosó végéről.
  -Ez Louis hangja?-hallottam megint a hangot.Kidugtam a fejem az ajtóból.
  -Az tuti hogy a bumszli feje.-futott felém,elé léptem és elkaptam. Nevetett és átölelt a nyakamnál.
  -Avery de rég láttalak.-mosolyogtam.
  -De hiányoztál,az édes kis hangod a mindened. Miért vagy ilyen messze tőlem?-biggyesztette le az ajkait majd a hajába túrt.
  -Ugyan már,majd jöttök hozzám bulizni,ha majd sikerül egy rendes házat kibérelnem.-mosolyogtam és letettem majd a fenekére csaptam.
  -Edzel?-nevettem.
  -Csak hogy ne fájjon amikor ilyeneket csinálsz.-nevetett.Megölelgette Zaynt és Niallt is. Harry értetlenül nézett minket.
  -Ő itt egy tanár az iskolámból,meghívtam. Harry ő itt Avery White,Avery ő itt Harry Styes.-mutattam be őket egymásnak. Már a haját csavargatta,kezet nyújtott Harry felé,kezet fogtak de Avery két puszira is odahívta.
  -Örülök a találkozásnak.-mondta Harry.
  -Még én!-nevetett Avery. Harry baromira nem volt vehető rá,biztos hogy Averyhez kell egy jellem. Ami ugye persze bennem megvan.
  -Megyek a lányokhoz,este találkozunk a főpróbán.-mondta és már el is futott.
  -Úristen semmit sem változott.Várjunk,főpróba?-kérdeztem érdeklődve.
  -Ja,nem mondtam?Bocs.-vigyorgott.Vállba ütöttem.
  -Uh milyen baszott csontos öklöd van.-simogatta a vállát Zayn.
  -Na mi most kipakolunk,addig foglaljátok el magatokat.-hesegettem el őket kicsit arrébb az ajtótól,Zayn kicsit elém állt.
  -Biztos nem leszel velünk?-kérdezte.
  -Nem Zayn nem.-kerültem ki.
  -Pff.-mondta, és elment.
  -Úristen rinyagép.-mondtam, és bementem. Harry is bejött utánam és becsukta az ajtót.Nem szólt csak pakolni kezdett.
  -Akkor eljössz a próbára is?-kérdeztem.
  -Persze.-bólintott és leült az ágyra.
  -Sajnálom ha kicsit furák,de én így szeretem őket.-mondtam és kinyitottam az ablakot.
  -Nem semmi baj,csak elég közvetlenek,és ráadásul mindenki.-mondta.

Ebédelni mentünk le közös étkezőbe,az énekes nagyobb része csoport ott volt,szóval mielőtt beszélgettünk volna. Nagyon sokan eljöttek.
  -Louis nem is tudtam hogy itt leszel.-helyezte a kezét a vállamra Andy.
  -Én tudod egyfajta titkos meglepetés vagyok.-mondtam mosolyogva.
  -Helyes,nélküled nem lett volna az igaz.-mondta, és már tovább is ment. Harry engem nézett,visszaosontam mellé.
  -Nah gyere beültetlek Niall mellé,ő majd megtör téged.-mondtam, és behúztam az ebédlőbe.Leültünk egymás mellé. Zayn mellettem Harry a másikon mellette pedig Niall.
  -És mi lesz?-kérdezte valaki.
  -Hát a végleges dolgokat csak a próbán kapjuk meg,de azt mondom hogy a klasszikusokat kéne.-mondta.Csak figyeltem ahogy mindenki beszélget,jó érzés volt hogy ennyire sokan eljöttünk.Néha kicsit oldalra fordítottam a fejem hogy halljam Niall és Harry miről beszélget, olykor Harry részéről elkaptam egy-két segítségkérő pillantást,de csak elmosolyodtam, és elfordultam.Zayn evett egyedül morcosan mellettem.
  -Na mi a baj?-dőltem neki vállal.
  -Az hogy évente ha kétszer látlak és akkor is a haveroddal alukálsz.-mondta durcásan.
  -De Zayn nem hagyhatom egyedül,majd máskor alszom veletek,úgyis szervezni fog az iskola programokat,arra majd megyek és sátrazunk egyet,csak ne duzzogj.-mosolyogtam. Nagyon szerettem Zaynt,nagyon nagyon egymáshoz nőttünk. Sokat kaptunk egymástól, és sokat is tettünk a másikért.
  -Na elég az evésből és a lustulásból.-jelent meg az étkező ajtajában a mi kedves énektanárunk.
  -Úristen tanár úr,hát azt hittük el sem jön.-nevetett Chrissy.Mindenki azonnal oda rohant,mi is odamentünk,természetesen húztam magammal Harryt.
  -És benned kit tisztelhetek?-nézett a tanár úr,Harryre.
  -Harry Styles vagyok.-nyújtotta felé a kezét,a tanár elfogadta.
  -Hova jársz iskolába fiacskám?-érdeklődött.
  -Cambridge,már végeztem.-mondta.Mindenki azonnal kettőnkre nézett.Hát igen...azért itt is tudják hogy az nemsemmi iskola.
  -Nem is mondtad Louis hogy ilyen okos barátaid vannak.-nevetett valaki.
  -Muszáj ha már rólatok nem mondható el.-nevettem.
  -Pff,ez magas volt.-fintorgott Avery.

Elmentünk a színházterembe,ott Harry leült.
  -Mi az amit elő akartok adni?-kérdezte a tanár úr.
  -Mr.Thombson nem lehetne hogy a One more Night benne legyen? Chrissy,Lou,Avery és én mint főemberek?Az olyan jó volt múltkor is.-javasolta Andy.Heves vita alakult ki.
  -Megcsináljuk.-nyújtotta felém Chrissy a kisujját.
  -Meg.-fogtam meg az én kisujjammal.Imádom őt is,kis energia bomba.
  -Lou akkor zongorázol is hozzá?-kérdezte a tanár.
  -Persze de akkor Niall gitározik.-mondtam,belegyeztek.
  -PTX-Sing?-kérdezte Zayn,imádta ezt mivel ebben ő volt a legjobb.
  -Scott Zayn,Avi Andy,Kevin Niall,Mitch Lou,Kristin pedig Avery?Jó így?-kérdezte Andy.Mindenki belegyezett,sajnos mi énekelünk a legtöbbet mert a többiek inkább hangszeresek vagy nem éppen vannak benne a popos énekekben.
  -Jó akkor még azt a kettőt ami a gála félidejében volt.-javasolta Niall,mindenki egyetértett,ezek a We don't have to Dance és a Me and My Broken Heart volt.
  -Louis írt egy számot.-mondta Zayn,mindenki felém nézett.
  -Mutasd.-jött oda mindenki egy kis körbe,kikapták a kezemből és a zongorára tették mindenki nézegetni kezdte. Harryre néztem,a kezét a szája előtt tartva engem nézett,elbambult.
  -Hahooo.-tátogtam halkan és kicsit lejjebb hajoltam,integettem párat.Megrázta a fejét.
  -Avery kivel akarod énekelni az I Know What You did Last Summert?-kérdezte Mr.Thompson. Csak ne engem,el fog menni így is a hangom,nem is énekeltem ennyit már mióta,még az órákon se.
  -Louissss!!!-mutatott rám miközben felnézett a papírokból.
  -Akkor Zayn,Daniel és Chrissy énekel mögöttetek.-mondta,és már firkantotta is le a papírra.
  -Tanár úr ez a szám kibaszott jó legyen benne.-szólalt meg Andy.
  -Parancsolsz?-fordult felé érdeklődve a Tanár úr.
  -Azt mondtam hogy k...nagyon jó.-mondta és halkan nevetett.
  -Így tökéletes.-mondta és elvette a papírokat és átolvasta.
  -Zayn és Andy az éneked és te mögöttük?-kérdezte,bólintottam.
  -Elfogadva. A számok között a táncosok táncolnak. Illetve ti is elfogjátok táncolni a hagyományos táncot.-mondta szigorúan.
  -Kalóz ruhában?-nézett Chrissy a tanárra.
  -Természetes.-mondta.Feladtam,leültem Harry mellé.
  -Mesélj.-mondta és rám nézett.
  -Miért néztél annyira az előbb?-nevettem.
  -Én nem néztelek,nem értem miért érzed úgy hogy minden körülötted forog.-mondta, és elnézett a többiek felé.
  -Rám tapadtak a szemeid. Ne tagadd.-vigyorogtam.
  -Ugyan kérlek...-forgatta meg a szemeid.
  -Biztos a fenekemet nézted. Ha nem lennél ennyire makacs még meg is foghadnád.-nevettem majd felálltam és otthagytam,picit visszafordultam hogy lássam mit reagál,a homlokát simogatta az egyik kezével.

2016. június 8., szerda

Nyolcadik rész

Úristen tegnap[06.07.] láttam hogy kb a negyedéig van befejezve ez a csuda jó rész :D remélem tetszeni fog nektek!☺ hagyjatok valami kis nyomot magatok után!! :D♥
---------------------------------------------------------------------


Mondhatni a következő napom rohanásból állt mivel,ha nem a tanárokat kergettem a helyettesítés miatt akkor egyeztettem a többiekkel hogy mikor és hova kellene mennem illetve mi lesz még az előadás után. Harryt is észben kellett tartanom mivel ugye meginvitáltam, és valószínűleg együtt megyünk. Cassyt a szülei viszik,mivel ott szeretnének lenni.Egyik óráról a másikra rohantam,nap végén éppen rohantam fel az igazgatóhoz és Harrybe rohantam,egyet lépett hátra annyira nekimentem,nekem rendesen kellett tennem két lépést mire összeszedtem magam.
  -Bocsi.-mondtam és már mentem is tovább. Az igazgatói irodában leadtam a papírokat, és amikor fordultam kifelé, Harryvel találtam magam szembe.
  -Holnap kiviszlek a repülőtérre.-mondta.
  -De...-próbáltam meg kötekedni mivel azt hittem belém akar kötni,összeszűkült szemekkel néztem rá.
  -Köszönöm.-mosolyodtam el picit majd a hajamba túrtam.
  -Ha nyolckor nem leszel lent akkor itt hagylak.-mondta és együtt kezdtünk kifelé sétálni.
  -Pff,ezt nem fogom elhinni.-forgattam meg a szemeim.
  -Ha én nem akkor a repülő fog elmenni.-mondta és kinyitott az ajtót és kiengedett rajta.Köszöntem a portásnak majd kilöktem a másik ajtót és bevártam Harryt.
  -Mit viszel magaddal?-kérdezte.
  -Alsót és zoknit.Mi más kéne?-nevettem el magam.
  -Fúj.-fintorodott el.
  -Arra gondoltam hogy elveszlek de ez a higiéniai szint túl alacsony az elvárásaimhoz képest.-mondta továbbra is fintorogva.
  -Ugyan már mi nem túl alacsony az elvárásaidhoz képest?-nevettem és tovább sétáltam mellette.
  -Pattanj elviszlek,majd kihipóztatom az ülést.-mondta és kicsit elmosolyodott.
  -Van két kezed kis Hercegnő majd megoldod.-vágtam vissza majd beültem mikor kinyitotta a kocsit. Útközben feltekertem a rádiót mert valami jó szám ment és dobolni kezdtem a lábamon.
  -Kíváncsivá teszel.-nézett rám egy pillanatra,lejjebb vettem a hangerőt.
  -Ugyan miért?-kérdezte.
  -Csak hagyd el amit mondtam.-válaszolt és tovább vezetett.
  -Mesélhetnél magadról te nagy könyvkukac.-mondtam és ránéztem.
  -Amit tudsz az nem elég? Nem öri barik akarunk lenni.-mondta.
  -Az már van bocsika.-nevettem el magam.Csak megforgatta a szemeit.
  -De majd megkérdezheted hátha bevesznek a csapatba.-kacsintottam.
  -Bah csak azt ne.-mondta és megállt a házam előtt.
  -Szívesen felhívnálak egy bájcsevejre de sajnos edzésre kell mennem. Szóval majd a repülőn dumcsizunk egy nagyot.-nevettem el magam a végén.
  -Köszi Harry.-mosolyodtam el mikor kiszálltam,becsuktam az ajtót és felfutottam.

Elvonszoltam magam edzésre ahol átöltöztem,szerencsére a csapatot régóta ismerem. Szerettem focizni,de most annyi minden keringett a fejemben hogy nem bírtam rákoncentrálni. Elég zaklatott voltam így sikerült két tizenegyest is kihagynom. Szidtam is magam érte utána. Úristen mennyit fogok Harryvel utazni,10 óra repülőút,hogy fogom kibírni. Leültettek a kispadra kicsit pihenni,baromira nem voltam még formába,10 perc pihenő után visszamehettem. A játékra koncentráltam, Az utolsó 10 percben már csak kapura rugdostunk levezetés képen,mikor vége lett átöltöztem.
  -Te Lou nem jössz inni?-kérdezte az egyik srác.
  -Holnap dolgozom és utazom szóval semmiképp,majd legközelebb.Sziasztok.-intettem és elindultam haza,na jó ez barokkos túlzás volt,elvonszoltam magam. Lefürödtem otthon és ledőltem aludni,áhh ébresztő gyorsan mielőtt még elalszom.

Szörnyű lábfájdalmakra keltem,és persze a telefonom csörgésére,meg csöngetésre.Úristen ki lehet az. Odavonszoltam magam és kinyitottam.
  -Ugye nem csak most keltél ki?-húzta fel az égig a szemöldökét. Hajcsár,én megmondtam.
  -De,még van egy kávém,meg valami izomlázoldót is keresek.-mondtam és a combom simogattam.
  -Gyere be felöltözöm,meg összedobok még pár cuccot.-mondtam és beengedtem. Leült az aprócska nappaliba.
  -Kérsz valamit?-kérdeztem és kinéztem a fürdőből,közben a gatyám rángattam magamra.
  -Ahha egy teát.-mondta.
  -Úristen te abszolút Brit vagy.-mondtam és befutottam a konyhába, és nekiálltam a teának és a kávénak,már csak pólót kellett felvennem és végeztem,mindennel kész voltam.
  -És tudod már mit csináltok?-kérdeztem.
  -Hát ugye énekelünk,és valami nagyon menő Magic Mikeos számot is be kell tanulnunk táncolni. Remélem elképzelted ahogy ezrek előtt vonaglok a színpadon.-nevettem és odavittem a kávéját.
  -Vannak tetkóid?-nézett rám kérdőn.
  -Ja van egy pár.-bólintottam és a hajamba túrtam,meg kellett volna mosnom tegnap,nem baj majd ott biztos megcsinálják.
  -A repülő úton lesz pár dolog amit meg akarok veled beszélni.-mondta.
  -Ahh ne,pedig zenét akartam hallgatni.-fintorogtam,felkaptam a kikészített pólóm és elkezdtem inni a kávém,leültem vele szembe.
  -Még jó hogy nem tartod el a kisujjad.-forgattam meg a szemem mosolyogva.
  -Így?-kérdezte, és elemelte.
  -Ahh szörnyű vagy.-nevettem.
  -Amúgy is honnan tudod hogy Brit vagyok?-támasztotta meg az állát a kezében.
  -Az akcentusod sok mindent elárul,meg hát ha veled dolgozom tudnom kell 1-2 dologról. Csak a lényeges dolgokat olvastam el.-mosolyogtam.
  -Indulás.-tette le az üres kis csészéjét.
  -Jó jó.-dobtam be a két poharat a csapba.

Fél órát álltunk sorba a gépünkért,mikor becsekkoltunk,és már fel is szálltunk rá.
  -Én ülök az ablak mellett.-mondtam és automatikusan bevágtam elé,és már le is ültem.
  -Szeretem nézni  a felszállást.-mondta kissé mérgesen.
  -Majd áthajolsz és nézed.-vontam vállat és kényelmesen elhelyezkedtem és becsatoltam magam,lassan gurulni kezdett a gép,Harry közelebb hajolt és kifelé nézett.
  -Pff,,plfde...-köpködtem ki a haját.
  -Jéé nincs összefogva.-mosolyogtam és megfogtam az a hajtincsét amit csaknem már félig megemésztettem.
  -De puha és milyen göndör.Kis bongyori.-nevettem és hirtelen emelkedni kezdtünk.Harry visszadőlt.
  -Nem szeretem ám ha fogdosnak.-mondta komolyan.
  -Áhh a fogdosás nem ilyen,nem akarom demonstrálni de hidd az más.-nevettem.
  -Na mondjad kis morci mit akartál velem megbeszélni.-mosolyogtam és ránéztem.
  -Lesz egy új gyerek az osztályban,elég problémás. 3 helyről rúgták ki és 19 múlt,lassan 20 lesz.-mondta.
  -Hát a csillagvirág nem egy karrierista.-vakartam meg a fejem zavartan,
  -Azért hozzánk tették mivel van 1-2 dologhoz tehetsége amiben tudsz neki segíteni.-folytatta.
  -Én?Ha megkérdezhetem miben?-kérdeztem.
  -Először is hatalmas mértékű tolerancia kell hozzá,2 éve hal meg az édesapja autóbalesetben most meg az édesanyja szintén valamilyen balesetben,azóta iszik és drogozik is.-mondta és belenézett a füzetébe. Hátradőltem és lassan kifújtam a levegőt.
  -Szegénykém.-mondtam halkan.
  -Igen,viszont az énekléshez nagyon ért. Szeretném ha segítenél neki. Valahol az iskola környékén laki albérletben.-mondta és rám nézett.
  -Hogy hívják?-kérdeztem.
  -Liam Payne.-mondta.
  -Rendben mindenképpen rendbe szedem szegényt.-mondtam és elgondolkoztam.
  -Köszönöm.-mondta mosolyogva.
  -Hogy jön a kirándulásra?-kérdeztem.
  -Az iskola állja. Tényleg,hol legyen?Még meg kell szerveznem.-mondta.
  -Legyen a tenger közelében,hogy tudjanak fürdeni.-mondtam.
  -Jó ötlet,arra gondoltam hogy elmehetünk kalandparkba is,de a többit majd megoldom.-legyintett és hátradőlt.
  -Rendben,pihenj egyet mert jó lesz már a próba is.-mosolyogtam és becsuktam a szemeim.

Landolás előtt fél órával keltem fel megint. Harry már fent volt és a gépén pötyögött valamit.
  -Te sem vagy valami nyugodt ember.-nevettem halkan és félálmosan.
  -Szeretem ha rendben vannak a dolgaim.-mondta majd lecsukta és elrakta a kis táskájába.
  -Mindjárt landolunk.-néztem a kis képernyőre.
  -Igen tudom,jön valaki vagy megoldjuk mi az odajutást?-kérdezte.
  -Mi megoldjuk,hát hány éves vagy?-nevettem.

Már a buszon ültünk mikor csörögni kezdett a telefonom.
  -Mizu?-jött az ismerős hang.
  -Már a buszon vagyunk,még 3 megálló utána metró. Várjatok meg az központban.-mondtam mosolyogva.
  -Siess Nyussz, mert már hiányzol,aztán ugorj a nyakamba.-nevetett és rám tette.
  -Milyenek az évfolyamodon az emberek?-kérdezte.
  -Meglehetősen kedvesek,én mindenkit szeretek bár csak a saját csoportommal vagyok főleg jóban.-mosolyogtam.
  -Szerintem nagyon jól elleszel Szösszel,ő van amiben pont az ellentéted de pl ugyan olyan kimértek vagytok,csak ő mellé még kedves is.-mosolyogtam.
  -Ez nem tudom hogy sértés volt vagy dicséret de köszönöm.-mosolyodott el.
  -Hány centi vagy?-kérdeztem.
  -189 körül.-mondta és megvakarta a homlokát.
  -De kis langaléta vagy.-mosolyogtam.
  -Nem lehet mindenki törpe.-vonta meg a vállát,láttam a szája sarkán az apró mosolyt amit próbál visszafogni,mosolyogva oldalba böktem.
  -Ésszel,én 178 centi szeretet vagyok,de majdnem 2 méter zsörtölődés.-nevettem,majd jeleztem hogy leszállunk.

Mikor beértünk az épületbe,nagy szemekkel néztem körbe hogy meglássam Zayniet és Szöszt.
  -Heeey.-jött az ismerős hang,mosolyogva fordultam arra és minden cuccom eldobva indultam meg felé,kitárta a karjait és én tényleg a nyakába ugrottam. Ez nálunk teljesen szokásos volt,mivel ő magas én meg alacsony tökéletes volt ez így nekünk.
  -Tudtam hogy komolyan veszed.-nevetett és megtartott a fenekem alatt.Zayn és én ilyenek voltunk,nem sokan vannak annyira jóban mint mi.
  -Na engedj el te perverz állat.-nevettem és kiszálltam a kajai közül,Harry csak furcsán nézve állt a táskám mellett.
  -Gyere Szösz bemutatom a beszélgető partnered.-kaptam el a csuklójánál fogva, és Harry előtt megálltam.
  -Ő itt Niall,Niall ő itt Harry. Harry te hívd csak Szösznek,Szösz te hívd csak Bongyorinak vagy Bunnynak.-mosolyogtam.
  -Louis,ugyan te is tudod hogy mindig olyan "Bun"-ban hordod a hajad.-vontam vállat.
  -Szia Zayn vagyok.-jött mellénk Zayn és a kezét nyújtotta felé,Harry kezet fogott vele.Nem tetszett a feszültség.
  -Gyere megmutatom a szobád.-mondta és elindult előre.
  -Zayn...-kezdett bele Niall de Zayn közbeszólt.
  -Csak hagyd majd én.-mondta és előre ment. Felértünk a szobákhoz.
  -Ezt itt a miénk.-nyitott be Zayn,mikor kinyitotta egy kutya suhant ki,és rögtön nekem futott és dörgölőzni kezdett.
  -Sonata!-nevettem,Zayn tőlem kapta ez a kutyát.

  -Hogy megnőtt.-nevettem és a fejét kezdtem simogatni.
  -Ne is mond,annyit eszik mint két ló...-nevetett.
  -Emlékszel még amikor kicsi volt és bent aludt közöttünk?-mosolygott és oldalba bökött.
  -Milyen kis tünemény volt,most meg egy nagy dög.-nevettem.
  -Ezt itt a te szobád Harry.-nyitott be a szemközti szobába Zayn hirtelen.

2016. június 1., szerda

Hetedik rész

Gabalyodunk ! :D remélem ez a rész is tetszeni fog nektek! Örülök hogy egyre többen jeleztek vissza! :D jó olvasást ♥
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Zayn hívott a 20 perces szünet.
  -Mesélj tüncibogyó.-szóltam bele és a vállammal a fülemhez szorítottam a telefon mert közben pakoltam.
  -Képzeld buli lesz a kampuszban és kiket hívtak meg játszani?Na kiket?Hát az énekes osztályt szóval készítsd a sziporkázó énektudásod mert plusz krediteket lehet érte kapni,és hívj akit akarsz mivel minél többen vannak ott annál jobb,az összes befolyt pénz beteg gyerekeknek megy.-mondta.
  -Komolyan egész nap Jet Legtől szenvedjek miattad?-kérdeztem fintorogva. Tudtam hogy él hal az éneklésért.
  -Jaj Louis tudod hogy nincs jobb ember nálad aki kitudná emelni a hangom szépségét.-nevetett.
  -Bogyi figyelj csak,ha a szép hangod reklámozása miatt akarod hogy menjek felejtsd el.-mosolyogtam,ajtónyitásra lettem figyelmes,hátra néztem és intettem egyet. Harry volt az.
  -Prüntyőke,ha én akarom eljössz.-nevetett.
  -Jaj majd pont te fogod megmondani mit csinálok te tökfej.-nevettem, és elővettem a jegyzeteim,Harry pillantásait éreztem magamon,akaratlanul is megfordultam,az órájára mutogatott.Elfordultam.
  -Na jó én lerakom Zaynie mert megjött a rabszolga hajcsár. Este beszélünk. Csókoltatlak titeket Szösszel.-mondtam és miután elköszönt letettem.
  -Mesélj csak.-néztem felé a cuccaimmal a kezembe,szinte láttam ahogy egy ér kirajzolódik a nyakán.
  -Rabszolga hajcsár?-kérdezte.
  -Más voltál tegnap?Na látod...van alapja ismerd be.-mondtam és megálltam előtte. Magasabb volt,nem kicsivel de akkor is komolyan a szemeibe néztem.
  -Ha kedves leszel meghívlak az előadásomra.De azt ki kell érdemelni.-mondtam és kikerültem. Otthagytam,most én puffogok kicsit. Készülnöm kell erre az egészre,ahj basszus kéne valamit írnom is rá mert mégiscsak jobb ha valami olyat énekelünk ami még nincs fent vagy nem ismert.Ha Szössz is énekel akkor muszáj valami olyan részt írnom aki kiadja azt a cuki hangját,brr az az ír akcentus."Chonce" Kis szívem.
  -Tanár úr.-állított meg két lány.
  -Meséljetek.-néztem rájuk.
  -Mit csinálunk az órán?-kérdezték. Úristen milyen órám is lesz? Dráma.Igen szuper.
  -Hát szerintem színpadi technikákat tanulunk.Meg talán valami színpadi elemet is összeteszünk.-mondtam.
  -Nem lehetne valami olyan mint múltkor? Az olyan jó volt!!-kérlelt Cassy,őt már megismerem.
  -Nem hiszem,de élvezni fogjátok a színpadi mozgást.-mondtam.
  -Sietek a teremhez ott találkozunk.-kerültem ki őket, és már mentem is arra.A termet kicsit átrendeztem,összetoltam három asztalt. Mikor mindenki megjött elmondtam mi lesz.
  -Szóval az első feladatra kérnék 1 lelkes lányt és 3 önkéntes fiút.-mondtam,sok lány jelentkezett így én választottam egyet.A fiúk közül is választanom kellett.
  -Most az lesz a feladatotok hogy elkapjátok Amandát.-mondtam és az asztal végébe álltam míg még egy segítő,így ketten-ketten fogtuk.
  -Mi?-kérdezte Amanda zavartan.
  -Beledőlsz a kezünkbe.-mondtam.
  -Jaj gyerünk ha ők nem én elkaplak.-mosolyogta,beadtam magát,hátat fordított és ledőlt.Erősek voltak a fiúk szinte nem is kellett segítenem.
  -Ezt minden lány megcsinálja és a fiúk cserélődnek mivel minden színpadi műsor alapja a bizalom.-mondtam,ezt gyorsan lezavartuk.Próbáltam az elején még játékos órákat tartani.
  -Na most kérek megint egy lányt aki lesz olyan bátor hogy feláll a nyakamba és szépen mondja is amit csinálok,ez főleg az artista lányoknak fontos.-mondtam,rögtön jelentkezett Allie,őt úgy kell elképzelni hogy nem több 55 kilónál és kb 160 magas.
  -Na gyere.-mondtam és leguggoltam és lassan beült a nyakamba,felálltam.
  -Lassan állj fel.-mondtam,magabiztosan felállt a nyakamba miközben fogta a kezeim.
  -Most megfogom a bal lábad a másikkal pedig lépj le rólam és dőlj előre mérleg állásban.-adtam ki a feladatot,ezt is megcsinálta.
  -Leguggolok te meg csak lépj le a nyakamból.-mondtam és leguggoltam,ezt is megcsinálta.
  -Szeretnék felajánlani neked egy lehetőséget.-mosolyogtam.Láttam hogy csillogó szemekkel néznek,és mindenki felébredt a döbbenetből.
  -Pénteken megyek zenélni az egyetemre ahol tanulok,mivel egy ünnepség lesz ahova kellenek táncosok és előadók is ezért elvinnélek oda magammal,bemutatnálak az artistáknak.Ha tetszel nekik beajánlhatnak téged iskola után az egyetemre,illetve központba ahol szétszórják őket.-mosolyogtam.Láttam hogy nem tud szólni,a barátnői mellé futottak és együtt kezdtek el vele ugrálni,szegénykém láttam hogy szinte sírni tudna.
  -Köszönöm.-mondta és hirtelenjében nekem futott és átölelt,mosolyogva simogattam a hátát.


A tanáriban ácsorogtam.
  -Tudod miért sírt ma Allie?-kérdezte Harry mikor betévedt "véletlenül".
  -Miért te tudod?-kérdeztem és felé fordultam.
  -Szerinted ha tudnám,megkérdezném?-kérdezte.
  -Áh csak gondoltam megosztanád velem,de mindegy is. Én tudom.-mondtam.
  -Akkor...esetleg,kibököd?-kérdezte.
  -Lehetőséget ajánlottam neki az egyetemen ahova járok.-mondtam,a homlokára csapott.
  -Ne hitegess egy 16 éves lányt.-mondta és mérgesen fújtatott egyet.
  -Nem hitegetek,tudom hogyha ügyes lesz akkor könnyen beveszik mivel van hozzá tehetsége,ha nem akkor a közönségből bárki felfigyelhet rá.Nézd a jó oldalát,kipróbálhatja magát.-mondtam és komolyan néztem rá.
  -Mit fogtok pontosan csinálni?-kérdezte.
  -Valami műsor lesz és a befolyt összeg beteg gyerekekhez fog kerülni.-mondtam.
  -Értem.-mondta és bólintott.
  -Pontosan nem tudom mivel Zaynie csak keveset mondott el a dologról.-mondtam.
  -Ha nem veszed tolakodásnak megkérdezném mi van közted és Zayn között.-mondta és rám nézett.Furcsán néztem rá és oldalra döntöttem a fejem.
  -Lennie kéne valaminek?-kérdeztem kissé meglepődve.
  -Csak érdeklődtem.-emelte fel a kezét védekezően.
  -Nincs,és a régi idők dolgai rám tartoznak.-mosolyogtam és a hajamba túrtam.
  -A múlt?-kérdezett vissza,
  -Vájkálódom én a te múltadban?-kérdeztem és ránéztem.
  -Ki vájkálódik?-kérdezte és furán nézett rám.
  -Csak gondoltam lezárom mielőtt még valami hasonlóra fogsz gondolni.-mondtam és kicsit erősebben megmarkoltam a kezemben lévő cuccokat. A legjobb védekezés a támadás.
  -Nyugodj meg törpilla engem nem érdekel mit csináltál pár éve.-mondta komolyan.
  -Na vigyázz magadra én most megyek.-kerültem ki és az ajtó felé indultam.
  -Várom a meghívót.-mondta.
  -Csak ha jól viselkedsz.-mondtam és már be is csuktam magam mögött az ajtót. Végre megtudtam valamivel fogni.

Az összes többi órám szinte tökéletesen ment. Elakartam érni az igazgatót megbeszélni vele hogy pénteken talán csak a fél napon tudok itt lenni,vagy talán kicsit kevesebbet,meg Cassyt is ki kell kérnem. Erős leszek,megálltam az iroda előtt,bekopogtam.Egy nő nyitott ajtót,a helyettes.
 -Az Igazgató urat keresem.-mondtam és a nőre mosolyogtam.
 -Gyere csak Louis.-karolt belém,hűűű de jóban vagyunk.
 -Téged keresnek.-mosolygott és beküldött az irodába. Az igazgató felém fordult.
 -Igen Louis?-mosolygott.
 -Az egyetem ahova járok péntekre és talán szombatra is egy zenés estet rendez,ahova minket az énekes "osztályt" hívnak meg,el kéne utaznom oda már péntek délután.-mondtam és ránéztem.
  -Hallottam róla.Írtak üzenetet nekem hogy kikérnének már reggeltől.-mondta és elmosolyodott.
  -Oh értem...-mondtam.
  -Örülök hogy ilyen rendes emberek tanítanak az iskolánkban.Hogy boldogulsz Harryvel?-kérdezte.Nem tudtam hogy most bemártsam-e vagy ne.
  -Minden a legnagyobb rendben. Nagyon önfejű ember,de szerencsére értek a nyelvén.-mosolyogtam .Megmasszírozta a homlokát.
  -Kezdjen vele valamit,tudjuk hogy rendes férfi,csak a tanítási módszerei kicsit maradiak.-mondta.
  -Mindenképpen próbálok majd vele beszélni.De szeretnék még kérni egy dolgot.-mondtam.
  -Figyelek.-mosolygott.
  -Az osztályomban van egy nagyon tehetséges lány Cassandra McDauel,szeretném őt elkérni aznap mikor én is megyek,megszeretném mutatni az egyetemünk pár emberének hátha onnan könnyebben fog menni az indulás.-mosolyogtam.
  -A szüleitől kell engedélyt kérnie az iskolának.Holnap felhívom őket.-mosolygott.
  -Köszönöm.Én akkor most megyek is.-néztem rá,bólintott.Elköszönt és én is elköszöntem.Hazafelé tartottam.

Éppen az ágyon fetrengtem és próbáltam egy jó számot írni,csörgött a Skypeom,ahh ez a szörnyű berregés.
  -Mesélj cicavirág, mi ez a rendetlenség körülötted.-nevetett Zayn nagy fejével bele a kamerába.
  -Próbálok neked valami nagyon jó számot írni.-mondtam mosolyogva.
  -Jaj hát majd adok érte egy nagy puszit.-nevetett tovább.
  -Blee nem kérek belőle.-nevettem.
  -Mi lesz a címe Nyuszmó?-kérdezte érdeklődve.
  -My Song Know What You Did in the Dark.-vigyorogtam a kamerába.
  -Ohh mond hogy raksz bele valami huncutat.-nevetett.
  -Cshh egyenlőre gondolkozok.-mosolyogtam.
  -Biztos vagyok benne hogy nagyon jól lesz.-mosolygott. Édesen tudott mosolyogni.
  -Mit csinálsz?-hunyorogtam bele a kamerába.
  -Vetkőzök hogy ihleted legyen.Tudom hogy szereted a testem.-nevetett és végigsimított a felsőtestén,már póló nélkül volt.
  -Most megkívántalak.-tettem nevetve a gatyámra a kezem.
  -Pff búj el a kukacoddal.-nevetett.Kopogtak.
  -Várj kopognak.-mosolyogtam és felálltam.
  -Így itt hagysz kiéhezve?-nevetett,csak megráztam a fejem nevetve.
  -Ig...-nyitottam az ajtót de eléggé meglepődtem.
  -Szellemet látsz?-mosolyodott el féloldalasan.
  -Már otthon se vagyok biztonságban tőled?-ráncoltam össze a homlokom.
  -Louis siess már rád vágyooom.-kiabált Zayn,úristen de égő.
  -Megzavartam valamit?-kérdezte furcsán,megint kicsit megváltozott a levegő körülöttünk.
  -Nem semmi,gyere beljebb.-mondtam és kinyitottam az ajtót,elálltam onnan.
  -Zaynie vendégünk van.-mondtam miután becsuktam az ajtót.
  -Megjött a barátod?-nevetett,lehuppantam az ágyra.
  -Integess.-fordítottam Harry felé a laptopot,ez természetesen Zaynnek szólt.
  -De baszott magas vagy.-nevette el magát integetés közben.
  -Én is örülök Harry...-szólalt meg Harry de Zayn közbeszólt.
  -Áhh Louis már ódákat zengett rólad vagy inkább kisnovellákat. Melyik a megfelelő tanár úr?-nevetett,úristen égett a fejem de nem bírtam nevetés nélkül,elfordultam.Emberére akadt Harry,Zayn mindenből poént tudott csinálni másodpercek alatt,
  -Sikerült először eltalálni.-mondta.
  -Drr,megkaptam.-mondta nevetve és felállt.
  -Merre settenkedsz?-mosolyogtam.
  -Megyek a konyhába jöhettek velem.-mosolygott és felvette a laptopját majd indult lefelé.
  -Létra te is jössz pénteken?-kérdezte. Kezd kicsit kezd csipkelődni,nem tudom Harry mennyire veszi a lapot.
  -Még meglátom,ha nem leszek túl elfoglalt.-mondta.
  -Nehogy belefulladj az irodalom dogáidba.-nevetett majd letette a pultra a laptopot,csak Zayn fenekét és hátát lehetett látni.Jó feneke volt.Elsétált valaki a gép előtt.Niall volt az.
  -Az ott Szöszmösz feneke.-hajoltam közelebb a laptophoz.
  -Most halucinálom Louis hangját?-kérdezte.
  -Ez az ő rossz ír akcentusa.Szösz nézz a laptopra.-szóltam neki.
  -Áhh Hello.Ó ki a barátod?-nézett mosolyogva a laptopbon át keresztül ránk.
  -Harry Styles,Harry ő itt Niall Horan.-mosolyogtam.
  -Örvendek.-bólintott Harry.
  -Csak nem ...-mondta.
  -Ugyan már Szösz ne nevettess.-jött vissza Zayn nevetve.
  -Ő is jön pénteken?Kedvem van megismerni.-mosolygott.Imád barátkozni.
  -Ahha jön.-bólintottam mosolyogva,baszki most adtam meg neki a "meghívót".
  -Akkor megyek.-mondta mosolyogva Harry,most olyan más volt.
  -Na elfogytak a röpik?Mindre ráírtad hogy egyes?-nevetett Zayn.
  -Naaa Zayn.-mondtam,ez durva volt.
  -Na jó mi most megyünk.-mondta Harry és lecsukta a laptopom.
  -Hőőőő na hátrébb az agarakkal,ez még az én házam.-mondtam komolyan.
  -Nekem meg dolgom van veled.-mondta komolyan.

2016. május 25., szerda

Hatodik rész

Remélem ide is sokan fogtok majd írni! Nagyon jól esik ám amit írtok! Jó olvasást!☺♥

----------------------------------------------------------------------------------------------


Rám nézett majd el. Olyan merev volt.
  -Nincs semmi.-válaszolta.
  -Szerintem lassan megyek.-mondta és az órájára néztem.
  -Csak most csináltam meg a teát.-nyújtottam felé,elvette.
  -Kösz.-mondta és beleivott. Hohó,meg ne egyél mert csináltam neked teát... Pöcsfej.
  -Miért lettél ilyen pukkancs.-ültem le az ágyam szélére.
  -Miről beszélsz?-húzta fel a szemöldökét majd csak megrázta a fejét hitetlenkedve.
  -Olyan idegesítően bosszantó tudsz lenni.-mondtam.
  -Tudtad hogy ugyan azt a szót használtad csak a szinonimáját?Na látod ez irritáló.-mondta.
  -Tudod mi a dühítő,az hogy a szavam szinonimájával próbáltál visszavágni.-morogtam.
  -Nem is gondoltam volna hogy ennyi szinonimája eszedbe fog jutni,ütöd a kettes szintet.-nevette el magát hitetlenkedve.
  -Hogy milyen egy bunkó ember tudsz lenni.-néztem rá komolyan.
  -Sajnos ez van.-mondta és beleivott a teába.
  -Mi az ami az elmúlt 20 percben megváltozott?-vontam fel a szemöldököm.
  -Nem szeretem a a két színű embereket.-mondta és felnézett a bögre mögül.
  -Ja,értem és amíg csináltam a teát neked ez csak úgy belekúszott abba a nagy fejedbe.Jaj várj,látom már a második fejed is nő az irigységtől.-válaszoltam vissza. Nagyon kezdett felhúzni,de mégis csak a munkatársam,nem mondhattam csúnyát.
  -Milyen egy tenyérbemászó stílusod van.-mondta és a teába kortyolt.
  -Ezt még mered úgy mondani hogy a teámat iszogatod?-röhögtem ki.
  -Ohh kis csillagom ezer mást is csinálhatnék.-mondta egy halvány mosollyal az arcán,majd felállt.
  -Köszönöm jó volt a tea. Ne felejtsd el Louis a harag elhalványodik de nem tűnik el,mindig ott marad,soha nem tűnik el teljesen,és legkisebb lehetőséget is megragadja hogy újra előtörjön. Ezt egy nagyon okos ember mondta.-nézett vissza rám komolyan majd az ajtóhoz sétált.
  -Ki?-kérdeztem,érdekes volt. Még kicsit talán tetszett is.
  -Én.-mondta és azzal a mozdulattal kiment az ajtón. Hát én azt hittem toporzékolni fogok az idegtől. Legszívesebben utána mentem volna és agyonrángattam volna.Vettem egy nagy levegőt,eldöntöttem hogy férfiként fogok viselkedni és bemegyek lefürdök és beszélgetek inkább a barátaimmal mint ezzel az ördögszarvval megáldott puffancs lufival.Lefrödtem és utána bevergődtem magam az ágyba,épp kezdtem elhelyezkedni de rájöttem hogy baromira nincs nálam a telefonom,kikeltem az ágyból és elindultam vándorutamra,fogalmam sem volt hol van. Rezegni hallottam.
  -Megvagy...-mondtam és a szekrényhez sétáltam,felkaptam és bedőltem vele az ágyba.Ahh Zayn,ennyi üzenetet.

"Boo miért nem válaszolsz az Imasseges üzeneteimre."
"Kibaszott fáradt vagyok ám"
"Boooooooooooooooooooo,meg fogok ijedni."
"Lou válaszolj,látom hogy láttad"
"Hahooooooooooo"
"Louis kezdek ideges lenni"
Gyorsan megnéztem,tényleg írt. Megvakartam a fejem és lassan elolvastam az üzenetet.
"Ah úristen ne képzeld el mennyire fáradt vagyok,hiányzol és kedvem lenne végre egy jót szórakozni is,Baby Lou írj ha vagy"

Egy kép is volt hozzá.Nem tudom miért de imádom amikor cigizik.Sok minden nagyon jól állt neki.
 
Nem tudtam miért nem vehettem észre,gyorsan felhívtam.
  -Zaynie sajnálom nagyon hogy nem reagáltam,lehet benyomódott a nadrágomnál. Nagyon tünci vagy a képen.-nevettem a végén,morcosan válaszolt.
  -Már vagy fél órája várok rád.-mormogta bosszúsan.
  -Tudom tudom,sajnálom.-motyogtam.
  -Mesélj mi volt veled.-mondta,már megenyhült a hangja,hallottam ahogy mocorog.
  -Recsegsz...-fintorogtam.
  -Botsika.-nevetett,újra jól hallottam.
  -Harryvel próbáltam meg kicsit beszélgetni,elmentünk sütizni,utána eljöttünk ide,mérges lett majd elviharzott. Igazi kis méregzsák.-nevettem halkan.
  -Áhh kis Tarzan.-nevetett.
  -Honnan tudod?-kérdeztem nevetve.
  -Megnéztem a "tantestületünk" menüpont alatt. Jó lett rólad az a kép,nem mintha amúgy nem lenné "über".-nevetett.
  -Jaj Zayn,még a végén elpirulok.-nevettem,volt köztünk egy olyan kapcsolat amit senki se ismert.
  -Na mondjad mesélj a hangodra akarok elaludni.-mondta,szinte láttam hogy mosolyog.Elárasztottam a gondolataimmal,azzal hogy hiányzik,beszéltem a dolgaimról,mire megkérdeztem volna hogy vele mi van,már hallottam halk szuszogását a telefonba.
  -Jó éjt te tök.-mondtam halkan mosolyogva majd ráraktam a telefont. Édes volt hogy képes elaludni miközben én a gondoltaimat öntöm ki neki.Nem tudok rá haragudni mivel imádom.Hozzám nőtt.Lassan betakaróztam és letettem a telefonom,az oldalamra fordultam és elnyomott az álom.

Reggel korán keltem,felöltöztem. Elhatároztam hogy ma elmegyek futni,mivel lassan úgyis jönnek az edzéseim és már gyűlik rám a felesleg.Lassan léptem ki az utcára. Nem voltak sokan és még kicsit sötét volt,gondoltam elfutok a ligetig meg vissza.Lassú kocogással indítottam,szerettem futni mivel az jó feneket tud csinálni.Nem voltam formában,kiköptem a tüdőmet mire odaértem,de összeszedtem magam és elindultam visszafelé.Megcsapott a finom pékségek illata,el kell mondanom hogy elég csábító volt.Hazaértem.Vége,oké,elfáradtam,mennem kell fürdeni mert mindjárt indulnom kell.Baromi jól esett a hideg víz.Gyorsan megtörölköztem és felöltöztem és már siettem is a buszhoz.

Az első órám ének volt,nyomtattam ki lapokat,nagyon megdöbbentem amikor bementem az ének terembe,be volt téve két gitár,egy zongora,dob,szintetizátor,mikrofon,hegedű meg még egy-két fontosabb dolog.
  -Aztapicsa.-mondtam.
  -A tanár úr csúnyán beszélt.-nevetett valaki a hátam mögött. Kis szemtelen kilencedikes.Lassan özönlöttek befelé.
  -Na akkor ma gyerekek valami jó kis számot fogunk kicsit átalakítani. A sokak által ismert Beethoven 5. szimfóniáját.-mondtam és lassan zongorázni kezdtem.Ezt fejből kellett tudnom.
  -Mindenki a számára szimpatikus hangszert foglalja el,aki nem tud játszani az pedig tapsolni fog vagy dúdolni.-mondtam. Mindenki fogott egy hangszert és lassan játszani kezdtünk,engem nagyon szórakoztatott hogy ennyire tudnak kottából olvasni,igazából pár helyen meg kellett állni de nem volt észrevehető a tévesztés.
  -Szeretném tudni ki az aki tud énekelni.-mosolyogtam és körbenéztem rajtuk. Senki se mert jelentkezni.
  -Ahj csillagbogarak. Akkor énekeltetni foglak titeket.Nem most hanem jövőhéten.-mosolyogtam.Mindenki arcára kiült a döbbenet.

Elgondolkodtam azon hogy most beszélgessek-e Harryvel vagy ne.Beültem ebédelni a tanári asztalhoz.Mindenki faggatott.
  -Olyan szerencsés vagy Louis.-szólalt meg a szőke hajú sortársam.
  -Mert miért is?-kérdeztem és felnéztem a rántott húsomból.
  -Mert egy nem kicsit karizmatikus férfi a segéded.-mondta,én próbáltam a falatomat lenyelni nem pedig az igazgató helyettesasszony helyes fehér blúzára köpni.
  -Uhum...-bólogattam.
  -Nézz csak rá...-mondta és a késével az éppen bejövő Harry felé bökött.
  -187 centi tömör gyönyör...-mondta.187 centi tömör undokság.Úristen ez a nő nagyon odáig lehet érte.
  -Én azt mondanám hogy a maga módján egész kedves.-javítottam ki.
  -Sziasztok.-köszönt és leült a másik oldalamra.
  -Hogy vagy ma Harry?-kérdezte a mellettem ülő szöszi hölgy.Jaj de gyorsan elpártolt tőlem.
  -Kössz jól.-mondta és tovább evett,én inkább gyorsan felálltam és elindultam.
  -Lou ma beszédem van veled.-mondta,mint aki meg se hallotta mentem tovább.

2016. május 18., szerda

Ötödik rész

Nem tetszik?:c az előző alá is egy komment érkezett :c remélem ez jobban fog tetszeni!! :D kicsit bontakoznak a dolgok,már kicsit sikerült beszélgetni...:D jelezzetek valahogy vissza mert így nem tudom hogy jó-e vagy sem !!!:D
-------------------------------------------------------------------

Egész nap azon gondolkodtam hogy mit fogok csinálni a nap hátralévő részében,a hetedik óra után leültem az aulába és mikor becsengettek percek alatt csend lett,ebben a helyiségben legalábbis néhány tanteremből kiabálás hallatszott.Lépteket hallottam,felnéztem a lépcsőre nem igazán,láttam csak amikor már lefelé lépdelt a lépcsőn.
  -Mehetünk?-kérdezte a lépcsőfordulóban. Felálltam és megindultam az ajtó felé.
  -Aha,van ötleted merre?-kérdeztem és hátranéztem magam mögé.Láttam hogy a földre nézett mikor ránéztem.
  -Ja elviszlek egy jó cukrászdába.-mondta és kisétált mellettem és kinyitotta a következő ajtót és lökött rajta egy nagyot így még én is kiértem utána.
  -Oké én benne vagyok.-mondtam és mellé sétáltam,baromi hosszúkat lépett a nagy lábaival.Kicsit sietősre kellett vennem a tempót mivel lemaradtam volna mellette.
  -Menjünk kocsival nincs kedvem gyalogolni.-mondta és irányt váltott,kis híján nekem jött.
  -Kocsival jössz?-húztam fel a szemöldököm.
  -Igen,tömegközlekedéssel 1 órára lakom,így csak 20 perc.-mondta és már ki is nyitotta a kocsiját,beszállt,feszengve de én is beszálltam.
  -Viszlát Harry.-integetett az egyik nő,majd tovább sétált. Harry intett egyet és már fordult is kifelé.
  -Miért ide jöttél tanítani?-kérdeztem.
  -Mert a Cambridge-i egyetem társiskolája a Golden Oaknak így az első évem után itt ragadtam és már kaptam is osztályt.-mondta,a kezét a könyéktámaszon pihentette a másikkal a kormányt fogta,lassan autókáztunk. Nem volt sok kérdésem és nem akartam mind most a kocsiban ellőni. Nem szólt csak néha váltott majd leparkolt.Elindultunk befelé.
  -Mióta élsz itt?-kérdeztem.
  -Nagyjából 18-19 éve.-mosolyodott el féloldalasan,milyen édes mosolya van.
  -Mi az?-kérdezte összeráncolt homlokkal.
  -Ja semmi,csak így iskolán kívül annyira más vagy.-mondtam,kinyitotta az ajtót én meg besétáltam.
  -Nem hiszem.-rázta meg a fejét és besétált mögöttem.
  -Kérj bármit,engem terhel.-mondta és a pulthoz sétált,valami nagyom menő málnás csokis amerikai tortát kértem,ő meg 2 félét az egyik túrós-málnás volt a másik meg valami csoki-narancs-marcipán.
  -Fhú,de gely lehet.-nevettem halkan,leültünk majd lassan enni kezdtem,felém lökte az egyik tálat.
  -Kóstold meg.-mondta,a túros volt ott.
  -Biztos?-kérdeztem,majd felé böktem a villámmal.
  -Ha mondom csak rajta.-mondta és levillázott egy darabot a másikból.Látni kellett volna az élvezetet a fején.Beleszúrtam a villám és leszedtem belőle egy keveset,megettem. Finom volt.Átszúrt az én tányéromra.
  -Na...-mordultam fel.
  -Csere.-mosolyodott el.
  -Én nem engedtem meg.-tettem karba a kezem.Elkomorodott.
  -Csak vicceltem.-szabadkoztam mikor megláttam az arcát. Igazából nem tudom mikor lettünk ilyen jóban.
  -Tudom.-mondta és kicsit elmosolyodott és tovább ette a sütijét,én percek alatt befaltam,mire én megettem az az egyet még csak az egyikkel végzett.
  -Mindent ilyen lassan csinálsz?-kérdeztem.
  -Szerintem a megfontolt szót kerested.-mondta és bevette az ajkai közé a következő falatot.
  -Nem,semmiképp sem azt.-nevettem halkan.
  -Tudod pont olyan vagyok mint amit mindenki szeret....-mosolyodott el kissé sejtelmesen.
  -Jha hát én már az elejétől fogva imádlak.-mondtam és megforgattam a szemeim.
  -Valld be hogy lenyűgöztelek.-dörmögte a mély hangján.
  -A ridegséged rögtön magával ragadott.-fintorogtam.
  -Ilyen vagyok.Más kérdés hogy másmilyen is tudok lenni.-nézett a szemeimbe majd a hajába túrt. Lehet most kicsit megbántottam.
  -Nem úgy gondoltam.-mondtam és megvakartam a tarkóm.
  -Hagyd el.Mesélj inkább magadról.-mondta és bekapott egy újabb falatot. 
  -Nem szeretek magamról mesélni.De igazából annyit tudok mesélni hogy nemrég költöztem ide,egyedül nyomorgok egy kis albérletben,a barátaim sacperkábé 3000-4000 kilométerre vannak tőlem. Ha valahonnan kiszakítanak nagyon honvágyam tud lenni. Régóta nem élek a szüleimmel,már gimiben is kollégiumos voltam. Mindenki azért kedvelt annyira mivel minden rosszban láttam jót és mindig boldog tudtam maradni. Túl sokan megkedvelnek első látásra.-mosolyodtam el a végén.
  -Az utolsóban én is csak erősíteni tudlak. Elsőre szimpatikus voltál,másodjára is talán,de a harmadiknál rájöttem hogy elég szerencsétlen vagy.-mondta komolyan,de láttam hogy az ajkai felfelé görbültek.
  -Áhh szóval csak megsajnáltál amikor megmutattad merre kell mennem?-húzogattam a szemöldököm.Megrázta a fejét.
  -Még mindig sajnállak.-mosolyodott el végül.
  -Áhh nem kell engem félteni.-húztam ki magam büszkén.
  -Jaj dehogynem.Alig látszol ki még a földből.-mondta és megint próbált nem mosolyogni. Örültem hogy így megértettük egymást.
  -Több van bennem mint gondolnád.-mondtam és a hajamat kifújtam a szemeimből.
  -Kíváncsian várom.-mondta és letette a villát.
  -Menjünk sétálni egyet.-mondta és az órájára nézett.
  -Ennyi időd van?-nevettem.
  -Nekem rengeteg,nem szeretek otthon üldögélni mint egyesek.-mondta és visszavitte a tányérokat.
  -Ha nem tudnád épp a futóidőm pocsékolom el rád.-mondtam és kimentem az ajtón.
  -Jaj milyen megtisztelő,azért ha nem bánod kezet nem csókolok érte.-jött utánam,elég gyorsan beért.Belül nevettem,tetszett hogy mindenre tud reagálni...mint Zaynie és Szöszmösz.
  -Pedig legalább ennyi megérdemelnék cserébe,ha miattad nem leszek fitt,fizetned kell a kondi bérletem mivel kirúgnak a csapattól,az igazán szomorú lenne.-ecseteltem a helyzetet.
  -Na majd mindjárt megsajnállak.-forgatta meg zöld kis szemeit.
  -Azt hittem már a harmadik alakalom óta azt teszed.-nevettem halkan.
  -Oops.-válaszolta és felnézett az égre.
  -Az hittem valami begyöpösödött,romantika rajongó aktszűz tanárral fogok beszélni.-mondtam.
  -Aktszűz.-mosolyodott el.
  -Már csak a kis ima könyv kéne a kezedbe és akkor mondhatnálak annak.-vigyorogtam.
  -Sajnos ki kell ábrándítsalak,az aktszűzön kívül minden igaz.-mosolyodott el.
  -Nem tűnsz olyannak,most nem.-válaszoltam.
  -Édes vagy hogy ezt gondolod.-tette a kezét a fejem búbjára majd tovább sétált.
  -Tényleg elfelejtettem mondani,2 hét múlva lesz tanár csapatépítő hétvége,mondtam hogy te is jössz.-mondta.
  -Az mit jelent?-kérdeztem,leült egy padra.
  -Elmegyünk valahova és mindenki kicsit jobban megismeri egymást,2 éjszaka,mivel fiatalos a tanári kar ezért általában délelőtt várost nézünk és délután pedig beülünk valahova inni,kicsit beszélgetni.-mondta.
  -Rendben,benne vagyok.-mondtam,elmosolyodott.
  -Velem vagy egy szobában.-nézett fel rám,leültem mellé.
  -Mert?-kérdeztem kissé rémülten.
  -Az öfők együtt alszanak.-mondta és rám nézett. Volt benne valami,most olyan fojtottan beszélt.
  -Baj van?-kérdeztem.Megfogatta a szemeit.
  -Dehogy.-mondta,az órámra néztem és kicsit fázni kezdtem.
  -Hazavigyelek?-kérdezte.
  -Aha az nem lenne rossz.-éltem a lehetőséggel,azt se tudom innen hogy jutok haza.
  -Rendben,akkor már megnézem hol laksz.-mondta és elmosolyodott. 
  -Jaj jesszus ne...hatalmas kupi van,még ki se pakoltam.-nevetettem halkan.
  -Így jártál.-tárta szét a karjait és sietően visszasétáltunk,beültünk a kocsiba fűteni kezdett.
  -Ennyire fagyos vagy?Mint egy lány...-nevetett halkan.
  -Akkor elkértem volna a kabátod...-mondtam nevetve.
  -Neked még oda is adtam volna.-mondta halkan fintorogva majd elindult.Elmosolyodtam,de összeráncoltam a homlokom.Beütötte a címet és elég gyorsan odaértünk.
  -Ahh lehetnél a taxisom...olyan rossz reggel korán kelni.-nevettem.
  -Majd meglátom.-mondta és kiszálltunk.Elindultam a kapuhoz,majd liftel fel és végül az ajtóhoz értünk,bajlódtam a kulccsal.
  -Nincs lyuk érzéked mi?-megfogta a kezem,és a telefon fényével világítva bedugta az ajtóba a kulcsot.
  -Pfff.-nevettem majd benyitottam.Bementem és őt is beengedtem,
  -Szerintem leváltatlak.-fintorgott majd körbesétált.
  
 -Ők kik?-kérdezte és a kezébe vett egy képet.
  -Zayn és Szöszi.-mondtam és kicsit rendet raktam.
  -Esetleg a szöszinek valami rendes név?-húzogatta a szemöldökét.
  -Niall.-mosolyogtam.
  -Áhh.-mondta és visszatette a képet.
  -Egyetemi barátok.-mosolyogtam.
  -Kávét?-kérdeztem.
  -Teát.-mondta.
  -Tea szürcsölőőőő.-húztam el a végét majd gyorsan felforraltam a vizet.Furcsa módon egész jól éreztem magam vele,bár voltak elég furcsa pillanatai.Visszamentem a teával.Megint olyan merev volt.
  -Baj van?-kérdeztem és felé nyújtottam a teát.

2016. május 11., szerda

Negyedik rész

Elnézést kérek az előbb valamiért törölte a 2. felét az egésznek :D hát akkor jó olvasást újra! :c:D
-----------------------------------------------------------------------------

Reggel nagyon összekészültem indultam el,és 10 perccel hamarabb hogy előbb beérjek.Elkezdődnek az edzéseim így muszáj lesz lassan edzeni is eljárnom.Ah miért ilyen zsúfolt minden?
Az első órám a saját osztályommal dráma lesz.Nagyon vártam,egész úton azon gondolkodtam hogy mit kéne csinálnom velük.Mikor beértem az iskola kapuján,vettem egy nagy levegőt és beléptem a portán ahol egy kis kártyát kellett felmutatni,beengedett én meg rögtön a 211-es előadóhoz mentem,mikor kinyitottam egy hatalmas tér tárult a szemeim elé.Nem volt se pad,se tábla,csak egy nagy terem fényekkel,székekkel pár hangszerrel.Hűha,nem aprózzák el.Még nem akartam itt berendezkedni,inkább elmentem megkeresni Harryt.A titkárságon azt mondták hogy az 500-as emeleten lesz órája,a 12.a osztállyal.Ők a nyelvesek.Heti 7 órában tanulják az angolt,felfutottam az emeltre,nem volt könnyű a százas szintről felérni oda.Mikor felértem és megtaláltam az osztályt bekopogtam.
  -Szabad.-mondta én meg benyitottam,éppen az egyik nyitott ablak előtt állt.
  -Mit szeretnél?Baj van?-kérdezte és felém fordult.
  -Baj az van,de nem velem se pedig az osztállyal,de nem bírom azt ami itt folyik.Szeretném ha ma délután eljönnél velem valahova inni valamit vagy enni vagy mindegy.-mondtam és becsuktam magam mögött az ajtót.
  -Hány órád van?-kérdezte.
  -7.-válaszoltam és őt néztem.
  -Rendben,az aulában várlak.-mondta.
  -Akkor ott.-mondtam és már kint is voltam a teremből.Baromi megalázó volt hogy én hívtam el valahova,amikor én voltam a sértett fél.Kivertem a fejemből és az órámra néztem,7:45.Sietnem kell vissza.Végigrohantam megint lefelé az épületen majd beültem a terembe és vártam a kis diákjaim.Lassan szállingóztak befelé,ki egyedül-kik csapatokban.
  -Rakjátok körbe a székeket,én vagyok a kör egyik pontja.-mondtam mikor már épp elegen lettek bent,figyeltem ahogy behúzzák a székeket.
  -Elég egykedvűnek tűntök,tudom hogy nem lesz a kedvencetek a keddi első óra dráma,de kialakítottam csapatokat,akik egy kis darabot fognak eljátszani.-mondtam.
  -Fontos kérdés,ki az aki innen szeretne bármit is kezdeni a drámával...aki ilyen pályát képzel el magának?-kérdeztem,egész sok kéz volt fent,32-ből legalább 27-28.Jó volt látni.
  -Akkor viszont kezdjünk neki.-álltam fel és elkezdtem szétosztani a csapatokat,mindenki külön húzódott,kis cetliket vettem elő ahova rá volt írva néhány dolog.Minden csoport húzott egyet.
  -Ki hiányzik?-kérdeztem és felírtam egy kis cetlire,egy ember volt aki hiányzott.
  -Akkor megyek ebbe a csapatba segíteni.-ültem le oda ahol csak 3-an voltak.Nyolc csapat volt és 45 percünk,szóval mindenkinek sietni kellet.
  -Mit húztatok?-kérdeztem.Nem volt könnyű feladat,tényleg nehezet adtam nekik.Mindegyik csapat nevetve próbálta megoldani a feladatot.Vicces volt látni.A miénk egy idézet volt "a tökéletlenség szép,az őrület zsenialitás,és még mindig jobb nevetségesnek lenni,mint unalmasnak" Ez Marlyn Monroetól volt.Nagyon ügyesek voltak,rögtön ötleteltek hogy mi legyen.Én lettem az őrült a szerep kiosztásában,az egyik lány a szép de tökéletlen,az egyik fiú a nevetséges és az utolsó fiú pedig az unalmas,és valami kis beszélgetést kitaláltak,ahol mindenki nevet mindenkin kivéve az "unalmas" poénjain és végül a lány bemondja a kis idézetet. Kíváncsi voltam mit alkottak a többiek,így behúztuk egymás mellé a székeket és mindenki a kinti párokra figyelt,érdekesen oldották meg,viszont voltak olyanok akik nagyon féltek és ezért kicsit el is rontották.
  -Csak bátran.Nem kell félni jó volt.-bátorítottam kicsit őket.

Órák között jobbra-balra lődörögtem és gondolkodtam hogy mi lesz délután.Nem tudtam hova fogunk menni,illetve vagy egyáltalán mit csináljunk.A nagy gondolkozásaimban elfelejtettem hogy ének órám lesz a 10.b-vel a termükben így rögtön a tanáriban levadásztam a papírról az osztályterem számát és már siettem is felfelé.
  -Nehogy elkéss.-mondta higgadtan miközben rohantam felfelé a lépcsőn ő meg sétálgatott lefelé egy kávéval a kezében.Úristen de le tudtam volna lökni innen,na jó azért nem.Kíváncsi vagyok hogy a pökhendi stílusa mögött mi rejlik,mikor felértem a terembe,lassan benyitottam és körbenéztem.
  -Sziasztook.-köszöntem,a lárma kezdett megszűnni és mindenki rám koncentrált.
  -Azt mondták hogy maga az a jó fej tanár!-nevetett fel az egyik srác.
  -Oh hát terjednek a pletykák.-nevettem és felírtam a nevem a táblára.
 -Szeretnék veletek is közvetlen kapcsolatot kialakítani és nem csak Vivaldi 4 évszakát hallgatni,szóval ha valaki játszik bármilyen hangszeren az rakja fel a kezét.-mosolyogtam.Elég sok kéz a magasba emelkedett,elég vegyes volt a választék.
  -Jaj de jó ennek baromira örülök.-mosolyogtam és felültem az asztalra.
  -Az első órán nem foglak titeket nyaggatni,mivel ebben a teremben van projektor és éppenséggel nálam van laptop és két kis hangfal mindenki jöhet és beteheti a kedvenc számát és elmondhatja miét is tetszik neki ez annyira.-mosolyogtam és előcuccoltam.Hallottam ahogy a hátsó sorban a fiúk susognak.
  -Nem nyugi nem fogtok meztelen nőket találni a laptopomon.-vigyorogtam és rákötöttem a projektorra és már vetítettem a dolgokat ki.
  -Dalszövegeket is ír?-nézett rám az egyik lány nagy szemekkel.
  -Ez csak természetes.-fényeztem magam és lassan egyesével engedtem őket a gép elé.

A többi órám szinte ugyan így telt,az angolosokkal angolul beszéltem a szünetben történtekről,voltak akik meglepően beszédesek voltak.Nem nagyon tudtam mindenre figyelni,mert órák után jobbra-balra rohangáltam,mert még kb semmit sem találtam meg és a terembeosztásaimmal se voltam teljesen képbe.Reméltem hogy nem minden napom így fog telni mert akkor gyorsan kipurcanok,mindig amikor rágondoltam a Harryvel közös programunkra rosszul lettem,és amikor rágondoltam az edzéseimre akkor meg még rosszabbul,szóval elég frusztrált voltam egész nap,de a gyerekekkel szemben a legjobbat nyújtottam.

2016. május 4., szerda

Harmadik rész


Mikor beértünk Harry a széken támaszkodva beszélt az ez évi teendőkről.Minden évben minden osztálynak egy ünnepséget csinálnia kell,kivéve kilencedikben,szóval ez lesz az első.
  -Nekünk kell kitalálni hogy mit adunk elő,de egy ilyen vicces drámatanárral biztos könnyű lesz.-nézett fel szemmel rám,a gyerekek halkan nevettek.
  -Bizonyára a tanár úr ír nekünk valami frappáns kis irodalmi szöveget amit ezt a vicces irodalom tanár,könnyen meg tud "komponálni".-mutattattam végig magamon.
  -Mindenképp.-mondta és lapozott egyet.
  -Mint minden évben lesz osztályverseny amit csak a mi speciális osztályunk az az "c" osztályok csinálnak...amikor elő kell adni valamit,ami szabad válaszható,lehet ének,előadás,tánc bármi,tavaly ugye 3.-ok lettünk...-mondta de kénytelen voltam közbevágni.
  -Na akkor van hova fejlődni,már szinte látom is magam előtt...-mondtam de most én vágtam közbe.
  -Miután elmondtam kiélheted magad,na szóval szerintem fontos lenne hogy megnyerjük,mivel amelyik osztály nyer,az kap két szabadon felhasználható napot,így a nyári tábort meg tudnánk hosszabbítani két nappal,vagy akár az év közepén el tudunk menni túrázni,aminek jobban örülnék,de rajtatok áll a döntés,és ugye a tavaly harmadik helyünk fél napra volt elég,amiből elmentünk télen korizni a 3. óra után.Nem mondom hogy nem volt jó,de én sokkal jobban örülnék egy teljes hétvégének,vagy esetleg elmehetünk a Májusban jövő fesztiválra ami...-mondta de már be se tudta fejezni rögtön mindenki kiabálni kezdett és beszélgetni a másikkal. Én tudtam mi ez a fesztivál,minden évben mentem rá.Ennek a fesztiválnak csak simán annyi volt a neve hogy "Phoenix" minden évben elindultak egy adott országból és előre kitervelt útvonalon mentek végig,ahova különböző hírességeket hívnak el,tulajdonképpen egy mozgó Fesztivál mert mindenhol 1 hétig vannak,de csak 2 napig van a fesztivál napja,az első napon megérkeznek,2 napot pakolnak,2 nap a fesztivál majd két nap a szétszedés és már mennek is.Alapvetően egy hatalmas fesztivál volt így százezrek mentek el,talán két éve döntötték meg a rekordot megközelítőleg 1,5 millióan vettek részt rajta,részese voltam.Harry mellé sétáltam és a füléhez hajoltam,ekkor ő már ült.
  -Lehet ez nem a legjobb ötlet.-mondtam,megdöntötte a székét úgy hogy a szemeimbe nézhessen.
  -Ez az egyik legbiztosabb fesztivál,és ha a szülők leszavazzák nem megyünk.-mondta és a szemeimbe nézett.Elléptem onnan és a csapnak támasztottam a fenekem és onnan figyeltem az osztályt,teljesen bezsongtak tőle.
  -Na most akkor én beszélek.-csaptam össze a tenyerem mire mindenki rám figyelt,na jó nem mindenki de főleg a lányok.
  -Mivel én Ének és Dráma szakos tanár is vagyok ezért az igazgató mondta,hogy az iskola hírnevének javítása érdekében és szórakoztató program gyanánt fogunk jótékonysági estet tartani,amit én szervezek le és az én osztályom fogja előadni.-hangos "hóóóóó"-zások hallatszottak az osztály szájából.
  -Megígérem jó lesz és ti is élvezni fogjátok.Nem Hamletet szándékozom előadni.-nevettem el magam halkan.
  -Akkor mit?-kérdezte valaki az osztályból.
  -Mivel ezt még nem tudom,ezért csak a sötétben tapogatózok,de mivel hallottam hogy sok lány táncol,ezért nem kimondott előadásra gondoltam hanem egy zenész estre,amin a tanár úr is részt fog venni.-csaptam össze a tenyerem és tovább nevettem,ez mindenkinek tetszett és nevetni kezdtek.
  -Felejts el.-rázta meg a fejét.
  -Szerintem ez  a mozdulat még neked is menne.-mondtam.
Természetesen mindenki nevetni kezdett,elértem a kellő hatást.
  -Nem lesz húzós és mindenki élvezni fogja.-mondtam mosolyogva,még a kicsöngőig beszélgettünk erről majd mindenki hazament.

Brr..Brr...Brr. Éppen ahogy csak felnyitom a gépem tetejét és megnyitom a böngészőt már jön is a felkérés Skypera.
  -Helloka!-vigyorgott a képembe.
  -Úristen hogy nézel ki.-hajoltam közelebb az így is nagyba kitett képernyőre.
  -Azt mondod nem áll jól?-nevetett.
  -Zayn ez nagyon durva,csaknem platina szőke lettél!-nevettem.
  -Szerintem nagyon jó.-nevetett
  -És még bikás or pc is...hát csalódtam.-nevetettem bele a képernyőbe.
  -Amíg nem megyünk vissza addig nem hagyhattam ki.Amúgy is csak február körül lesznek vizsgák,addigra visszafestetem.-nevetett és gondolkozó pózba leült.
  -Milyen a suli?-kérdeztem.
  -Ahh hiányzik a pöcs fejed,nem olyan jó nélküled,képzeld Niall is itt van szóval elvagyunk.-mosolygott.
  -Bezzeg engem egyedül betettek egy ilyen sötét lelkű kegyetlen aktszűz irodalom tanár mellé.-döntöttem a fejem az asztalra.
  -Tegyél rá panaszt.-vonta meg a vállát,felemeltem a fejem.
  -Hülye vagy?Valószínűleg valami zseni.A széken a fenekének a helye is fényesre van nyalva.-mondtam és megtámasztottam a fejemet.
  -Ezt megszívtad baszod.-nevetett fel.
  -Amúgy hallod,majd ha megkérlek átjössz 1-2 napra segíteni,valamikor még nem tudom mikor,valamilyen műsort össze kell dobnom az osztállyal és kéne hozzá a te mély orgánumod is.Persze csak oktató jelleggel.-nevettem és beletúrtam a hajamba.
  -Persze persze,de nem mondj ilyeneket Boo még a végén elborulok.-nevetett.
  -Ne hívj így.-nevettem.
  -Nekem ez maradsz,leszarom mit szeretnél.-dőlt hátra nevetve.
  -Én megyek aludni,mert teljesen lefárasztott a kedveske osztályfőnököm.Legyél jó Zaynie.-csuktam a laptopot rá nevetve,mert hallottam ahogy még mondaná a magáét.Úristen be nem áll a szája.Bevonszoltam magam a kis ágyamba és elfeküdtem rajta,úgy ahogy voltam,szinte rögtön el is aludtam.

Este néhányszor felkeltem és mindig a telefonomért nyúltam,soha nem voltam rossz alvó,mindig mintha kiütöttek volna.Elkezdtem gondolkodni a mai napon.Lehet nekem kéne elhívni valahova inni egy kávét,vagy teát,vagy bármit,mert így soha nem lesz jó a kapcsolatunk,ami se az osztálynak se nekem nem lesz jó.Elhatároztam hogy holnap-vagyis ma,mivel hajnali 2 óra van-,elhívom valahova enni vagy inni. Ha ő nem lép mivel tuskó hozzá,akkor én fogok.

Witaj!

Szablon wykonała Sasame Ka dla Zaczarowane Szablony